A még most is  tartó árvízben, jelesre vizsgáztak az emberek. Álltak a gátakon - ha kellett étlen, szomjan -  fiatalok, öregek, jó szomszédok, rossz szomszédok, adták egymás kezébe a zsákokat, közösen védték házaikat, kertjeiket. Még reménytelen helyzetben is küzdöttek egymással, egymásért. 

Vége lett az árvíznek, mindenki ment vissza saját házába, hogy próbálja élhetővé tenni a víz, sár által pusztított házat, kertjét,  ha ugyan nem dőlt össze. A közös baj, közösségeket hozott létre, de a baj múltával, mindenki már csak a sajátjával törődik.

Heller Ágnes fogalmazott így, az amerikaiakról. A hatalommal szemben individuálisak, de az egyenrangú kapcsolataikban szövetségekre törekvők. Vagyis a hatalmomtól nem várnak saját ügyeik intézésével kapcsolatban annnyit, mint a közvetlen környezetüktől.

Nem példaképem az amerikai embertípus. De ebben  -  amit Heller Ágnes írt róluk - követendők. A közösségek ereje, sokszor nagyobb, mint a buta hatalomé. Élni kéne vele, nem lennénk ilyen kiszolgáltatottak. Holnap lenyírom a füvet a szomszédom előtt is ! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.