Lankadás!
2010.09.01. 19:41
Figyelem a statisztikám, hogy mikor hányan olvasnak. Igazából, magamnak írom a szösszeneteket, de ha már nyilvánossá tettem - mint egy könyvet - akkor jó tudni, van-e rá érdeklődő. Illetve, milyen témákra van és melyekre nagy a hallgatás.
A blogom - ha jól tudom - vadász, horgász történetek a "tollamból" címet viseli. Próbálom is tartani magam ehhez a tematikához, de miután nem minden nap vadászom ( bár jó lenne ) ezért nem születhet naponta vadászélmény.Olykor kitérőt teszek és utiélményeket közlök, meg képeket.
A következőkre jöttem rá. A vadásztörténeteknél lehervad a kommentezős kedv, úgy amikor egy jó hangulatú társaságban viccet kezd el mesélni valaki. A kényszernevetés megöli a spontán jókedvet. Szerénységemben pedig egy nagy vicctemető veszett el, no nem úgy, hogy sokat ismerek, hanem, hogy mindet elfelejtem. Nekem ugyanazt a viccet egy napon, kétszer is el lehet mesélni, garantáltan másodszorra is újként fogom fogadni. Ugyanis viccmesélés közben - nem arra figyelve - azon görcsölök, hogy legalább egy nyomorék mórickás vicc az eszembe jusson, de nem, nem jut és ettől bepánikolok. Már mindenki mondott egyet, csak én nem, de azért szorgalmasan heherészek a többiek viccén, pedig egy szót nem értek belőle, mert kutlákolok az emlékeimben, hátha valami beugrik. Nem ugrik!
Lehet, hogy a blogom olvasói is így vannak ezzel. A vadásztörténetek bénítólag hatnak, a hozzászólaló kedvre?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az angol beteg 2010.09.01. 21:16:52
Az angol beteg 2010.09.01. 21:29:17
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.09.01. 21:51:17
solti anasztazia 2010.09.01. 22:04:33
solti anasztazia 2010.09.01. 22:11:47
Az angol beteg 2010.09.01. 22:15:29
Yarissa 2010.09.01. 22:20:37
A hozzászóló kedv nem lankad.
Egyértelmű , h van egy lelkes kommentezős csapat, akik szinte naponta
hozzászólnak, vagy legalábbis "lejelentkeznek".
Én ebből kicsit kilógok, mert van úgy, h hogy tényleg csak annyit tudnék mondani, hogy "ez gyönyörű volt, nagyon tetszett". Igaziból mindegyik bejegyzésre beírhatnám, de ezt direkt nem akarom.
/Különben is most igazoltan vagyok távol, illetve lennék../
Úgy tűnik, h van egy olvasói- tábor, és egy kommentezős csapat.
Sztem abszolút rendben van itt minden.
É
Az angol beteg 2010.09.01. 22:27:12
-Hogy lehet elsülyeszteni egy szőkékkel teli tengeralattjárót?
- Csak kopogj be!
Jobb tényleg nem jutott eszembe...bármennyire is erőlködöm.
Az angol beteg 2010.09.01. 22:38:12
fica kornelia 2010.09.01. 23:16:24
Paci-ens 2010.09.02. 06:26:51
Akinek lelankad az olvasó, vagy kommentező kedve a vadász történeteidnél,az nem vadászik, sem gyakran sem ritkán.Én személy szerint alig várom őket mert sajnos csak ritkán vadászom,és részemre ezek vadászatot jelentenek,mivel olvasásuk alatt,teljes mértékben átélem őket, valamint mindíg tanulok belőlük valamit.Afrikában is veled voltam a Kuduláz című könyveddel.Abba ne hagyd,mert jövök az elefántnak való beöntéssel,hogy kimossam belőled a negatív gondolataidat.
solti anasztazia 2010.09.02. 18:16:48
De az ilyen sztorik nem publikusak,ezert csan Onnek mondom el...