Bikabűz 2.
2010.09.03. 10:58
Az előző beírásban azt igértem, hogy folytatom. Tehát ott hagytam abba, hogy megtaláltam - szagra - a bikát. Segítséget nehéz volt szereznem, végül elég "vegyes" társaság jött össze, a közös az volt bennük, hogy egyikük sem volt vadász, meg az átlagsúlyuk egy mázsa felett volt.
Mindent magyaráznom kellett, pl. azt, hogy a bikát ne farral előre húzzák, mert akkor minden bokorban elakad. Nagynehezen az erdő széléig vonszoltuk, ahol nekiálltam zsigerelni. Bizony nagyon penetráns szaga volt a bikának, amitől az egyikük öklendezni kezdett. Egyébként ő tartotta az egyik hátsó lábat, hogy a szétfeszített kikát "fel tudjam törni" ! ( ez is szakzsargon). Az első metszésnél, amikor a bika "külső" illatához" a melegen felcsapódó bélszag is társult, ez a vadász elengedve a lábat, elrohant - már bocsánat - hányni. Az elengedett láb viszont engem úgy csapott hátba, mintha éltében rúgott volna a bika, mintegy bosszút állva sorsáért.
Ne haragudj, de nem birom ezt a szagot - mondta a "lábelengedő". Semmi gond - válaszoltam volna, ha a hátbarúgástól nem akadt volna el a szavam.
Szagokról volt szó, ebben a történetben kétszer is a szag volt a főszereplő. Először segített, másodszor majdnem eltörte a gerincem.
Még csak zárásként. A bika is jó súlyban volt, a segítők is, úgyhogy a földet súrolta szegény autóm "hasaalja".
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
solti anasztazia 2010.09.03. 13:00:14
Az angol beteg 2010.09.03. 14:30:05
Az angol beteg 2010.09.03. 20:40:52
Az angol beteg 2010.09.03. 20:43:02
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.09.03. 21:10:51
Az angol beteg 2010.09.03. 22:47:32
fica kornelia 2010.09.03. 23:03:46
Doki,ha zsigerelni kell én segitek szivesen....a boncoláson a suliban is én voltam az egyetlen aki nem lett rosszul....nem érzek szagokat,ami néha nem jön rosszul:-)