Bikabűz 2.

2010.09.03. 10:58

Az előző beírásban azt igértem, hogy folytatom. Tehát ott hagytam abba, hogy megtaláltam - szagra  - a bikát. Segítséget nehéz volt szereznem, végül elég "vegyes" társaság jött össze, a közös az volt bennük, hogy egyikük sem volt vadász, meg az átlagsúlyuk egy mázsa felett volt. 

Mindent magyaráznom kellett, pl. azt, hogy a bikát ne farral előre húzzák, mert akkor minden bokorban elakad. Nagynehezen az erdő széléig vonszoltuk, ahol nekiálltam zsigerelni. Bizony nagyon penetráns szaga volt a bikának, amitől az egyikük öklendezni kezdett. Egyébként ő tartotta az egyik hátsó lábat, hogy a szétfeszített kikát "fel tudjam törni" ! ( ez is szakzsargon). Az első metszésnél, amikor a bika "külső" illatához" a melegen felcsapódó bélszag is társult, ez a vadász elengedve a lábat, elrohant - már bocsánat - hányni. Az elengedett láb viszont engem úgy csapott hátba, mintha éltében rúgott volna a bika, mintegy bosszút állva sorsáért.

Ne haragudj, de nem birom ezt a szagot - mondta a "lábelengedő". Semmi gond - válaszoltam volna, ha a hátbarúgástól nem akadt volna el a szavam.

Szagokról volt szó, ebben a történetben kétszer is a szag volt a főszereplő. Először segített, másodszor majdnem eltörte a gerincem.

Még csak zárásként. A bika is jó súlyban volt, a segítők is, úgyhogy a földet súrolta  szegény autóm "hasaalja".

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr682268574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solti anasztazia 2010.09.03. 13:00:14

Fajdalmas egy zsigereles volt akkor..sajnalom a segitotarsat is...az ilyen akciokra lenne pont jo a Nella az orraval.

Az angol beteg 2010.09.03. 14:30:05

Bizony ez a bejegyzés is tetszett...mégpedig a realisztikus értéke miatt. Dickens-t is (többek között)ezért szeretem. A hátát viszont sajnálom...

Az angol beteg 2010.09.03. 20:40:52

Kommentezőkedvemben vagyok...nem zsigereltem még vadat, de most pucoltam meg 2 pontyot, holnap halászlét főzök édsanyám szülinapjának ünneplése apropóján. Szép napos időt kérek! Szabad tűzön akarom!!!

Az angol beteg 2010.09.03. 20:43:02

Elfelejtettem megemlíteni az előbb, hogy a 37. esztendejébe lépett :)

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.09.03. 21:10:51

@Az angol beteg: Két ponty és még...?Fatornyos falumban úgy tartják, hogy akkor halászlé a halászlé, ha vegyes halból készül. Fontos, hogy egy kis csuka is legyen benne.A szabadtűzön főzés remek dolog. Annyi pernye kell is a lébe.

Az angol beteg 2010.09.03. 22:47:32

@Acél Csaba: A holnapiban ugyan nem lesz más hal...de igyekszem megfogadni tanácsát, illetve "második otthonom" tradícióját és legközelebb így elkészíteni. De bízom abban, hogy így is fincsi lesz....ha mástól nem, hát a pernyétől:-)

fica kornelia 2010.09.03. 23:03:46

Angol deteg:boldog szülinapot anyudnak!
Doki,ha zsigerelni kell én segitek szivesen....a boncoláson a suliban is én voltam az egyetlen aki nem lett rosszul....nem érzek szagokat,ami néha nem jön rosszul:-)

Az angol beteg 2010.09.03. 23:11:44

@fica kornelia: Köszöni szépen:-)....és hangsúlyozom - hogy Doki is tudjon róla - én csak a "hangja" vagyok most, mert édsanyám "szeme" gyakran itt van a blogon...ha teheti olvas bennünket:-)

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.09.04. 08:38:12

@Az angol beteg: Isten éltesse az Anyut !Szerintem Anyu nincs még 37.A lelke bizonyára nem.

Az angol beteg 2010.09.04. 23:30:31

@Acél Csaba: :-) Köszöni és egy nagy mosollyal jutalmazta előbbi mondatát. Ünneplése finom, szabadtűzön készült halászlével, gyönyörű napos időben megvalósult. A finom ízért a pernye felelős...
süti beállítások módosítása