Ez, igen !

2010.11.05. 09:04

Ez a fácán-vadászat - mármint a csütörtöki - olyan volt, amilyennek lennie kell. Bokrászó vadászatnak nevezik, mert sétálgatva, kutyákkal kerestetve rebbenek a madarak.

 A vadásztársaság elhelyezkedéséről elég annyit mondani, hogy Solttól Kecskemét felé, valahol féluton. Érdekes, változatos a táj, a kisparcellás mezőgazdaság minden előnyével. Sok tanyával, tanyahellyel és egy több ezer hektáros erdővel. Az országút, szinte kettészeli a vadásztársaságot, de - érdekes módon -  a talajszerkezet is itt válik ketté, egyik oldalán ragadós, szinte kék színű agyaggal, ami miatt óriási területeket belvíz borít,  az út másik felén pedig szőlőket nevelő homokkal. Itt nem kell fácánt "gyártani" mert a vadfácán megtalálja mindazt, amire szüksége van, csak egy kis etetéssel kell besegíteni nekik.

Amíg vadászgattunk, nagy libacsapatok keveregtek a magasban, a vadőr szerint szeretik ezt a vizes területet, mágnesként vonza őket, a vadászatuk is eredményes.

Kilenc kakast lőttünk a nap folyamán, melyek között volt olyan is, amelyiknek a sarkantyúja már majdnem két centis, ami azt jelenti, hogy reggel fel kell tenni főni, ha ebédet akarunk belőle

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr642425157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az angol beteg 2010.11.05. 12:11:42

"Ez, igen !" szívből gratulálok eme friss vadászati sikerekhez!

solti anasztazia 2010.11.05. 12:16:46

Orulok,hogy "igazi" vadaszat sikeredett belole..."igazi" vadakkal...hogy Igaz vadaszokkal az nem ketseges ugyebar...

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.11.05. 16:15:20

Sajnos, már a vadászatban is dívat az "olyan, mintha"ál-naturizmus. Áltatjuk magunkat, hogy amit- és ahogyan vadászunk, azt a természet alkotta meg. Sajnos, egyre ritkábban adatik meg. De ha igen, mint legutóbb, azt nagy becsben tartom.

Paci-ens 2010.11.05. 17:39:48

Tesó!
Nem véletlenül hívlak fel minden csütörtökön tíz-tizenegy körül.
A természetes vadász irígység kenegeti a májamat amikor "haggyá már hajtásban vagyok és jönnek a madarak" felkiáltásal dobod el a telefonod.
Ezek a szép napok dalt dúdolgatva, egészen elviselhető a csütörtök itt Pesten is.

Az angol beteg 2010.11.05. 18:13:29

@Acél Csaba: ...és ahogy egyre inkább teret hódítanak a mű, mintha és áldolgok...minden ami természetes csak egyre értékesebb, becsesebb lesz...

Az angol beteg 2010.11.05. 18:25:03

@Acél Csaba: ...még a "mű-pártolók" számára is. Vagy megint a kizsákmányoláshoz jutottunk?...értékelni v. kizsákmányolni? Én az elsőre szavazok!

Az angol beteg 2010.11.05. 18:40:24

...de rászavazni még önmagában kevés. Ki is tartok mellette. Csak így lehet megtartani és növelni ÉRtékét. De megÉRi.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.11.05. 21:27:48

@Az angol beteg: igen, jogos az aggodalom. A természetes értékek önkorlátozó használat alapvető (lenne), hogy önmagát megújítani tudja az az akármi, legyen az édesvíz, vagy vadfácán.

Az angol beteg 2010.11.05. 22:52:55

@Acél Csaba: Jól mondja: önkorlátozás. "Lassan mindent vagy gyorsan semmit". Ez visszatérő gondolat itt. Lehet azért mert alapvető igazság?! De a mohóság is sajnos emberi vonás...

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.11.05. 22:57:08

@Az angol beteg: sajnos jelenlegi világunk a "gyorsan mindent" - majdnem filozófiát mondtam - vallja, de ez sértés lenne a kategóriára. Simán mohóság! Illetve önpusztítás.

Az angol beteg 2010.11.06. 11:09:52

Az önpusztításról: Nem is olyan rég egy kisebb gyerekcsoporttal beszélgettünk veszélyes anyagokról. Több kis 6 éves szájacska a közvetlen veszély helyett a következő szavakat mondta: "Veszélyes mert a növények megeszik ezeket, a növényeket az állatok eszik meg, aztán az állatokat megesszük mi" Üzenet a mohó világnak:...néha nem árt(ana) gyerekfejjel gondolkodni. Ők onnan indulnak ki, ahonnan többünk már elfelejtett...
süti beállítások módosítása