Sokan nem értik, hogy mi lehet egy vadászfegyverben szép, miért lehet hozzá ragaszkodni, mitöbb szeretni. Az ősember nagy nagy gondal csiszolgatta, pattingatta a kőbaltája élét, hogy vadat tudjon vele ejteni, a nomád harcosok ijaikat, íjvesszőiket a legjobb anyagokból gyártották, a kardokat a legjobb acélból kovácsolták, stb. stb. A fegyver nem egyszerűen egy szerszám, hanem szimbólum is.  Az erőnek az ügyességnek, de átvitt értelemben a bátorságnak a hazaszeretenek is szimbóluma lett, nem véletlenül kardot kivonva esküdtek föl lelkes őseink a hazára, a szabadságra. 

A vadásznak is féltett kincse a fegyvere. Ha még emlékek is fűződnek hozzá, akkor már fegyvernél is több lesz, féltett emléktárgyá válik, mint az én kis huszas puskám. Aki vadászik annak sokat mond, aki nem, annak semmit, hogy egy 20-as, alsókulcsos Frommerről van szó, mint vadászpályafutásom leghűségesebb, legféltettebb darabjáról. Már évek óta nem vadászom vele akívan, csak olyankor, amikor az egész napos fácánozásban jó, ha egy alkalommal lehet elsütni, szóval éli, élte szép nyugdijas életét a fegyverszekrényemben. 

Igenám, de a magyar fegyvertörvény állandó és rendszeres fegyvervizsgára kötelezi a vadászokat, illetve a fegyvereket, ami példátlan Európában. Csak a sárga csekkekben fuldokló mi kis országunkban kell még azt a fegyvert is bevizsgáltatni - jó pénzért természetesen - amiből egy lövést sem adtak le. 

Nagy veszélyben van az én kis 20-om, mert jócskán elszaladt felette az idő - mint gazdáján - de állapota kifogástalan, még az unokám is kiszolgálá - ha hagynák !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.