Új vadász első fegyverének vásárlásában segédkezem - nagy örömmel. Lehet a söréteseket próbálgatni, vállhoz kapni, emelgetni, nézegetni, hogy a funkció és a szépség hogyan párosul. Miközben ezt teszem, emlékek sorjáznak. Hány fegyverem volt, melyiktől miért váltam meg, hol, miben volt a hibája. Volt amelyiknek semmi "bűne" nem volt, pl. egy Merkel kis 20-nak, csak annyi, hogy "elkívánta" a jóbarát felesége. Belészerelmesedett, közölte Péterrel, a férjjel, hogy csak akkor lesz vadász, ha megkapja a puskámat. Jelképes összegért, fájó szívvel adtam oda - egy feltétellel, - ha bármikor meg akarnak válni tőle, akkor csak én- és csak annyiért vásárlom vissza, mint amennyit ők adtak érte. Egy dolgot nem kalkuláltunk be. A család vadásszá váló fiát, Gergőt. Ő örökölte anyukájától a fegyvert, szóval korrekt volt a dolog, családban maradt. De az is igaz, hogy nagyon, de nagyon örülök most már, hogy két embert is "megfertőzött" vadásszá tett a kis Merkel huszasom.

Gergő fiúból férfi lett, már a harmincas éveit tapossa, ebből kitalálható, hogy nem mostani a történet. A puska fölött is elszálltak az évek, de jó állapotban van, még Gergő fiát is ki fogja szolgálni, ha "gyárt " végre egyet, de előbbre való neki a vadászat, mint a nősülés. Okos gyerek...!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.