Nermrég  vadásszá vált kis barátom kérdezte meg tőlem, hogy mit szólok ahhoz, hogy pl.Nadler Herbert - a minden szempontból kiváló vadász, szakember és író, egyetlen nap alatt hat őzbakot is lőtt és a 200-ik után becélozta a 300-ik elejtését.

Bizony, nem könnyű a válasz. De nem csak Nadler Herbert igyekezett sokat lőni - ami nem mentség, csak megjegyzem - ugyanis rajta kívül az öszes jónevű nagy vadász is törekedett rekordmennyiségeket terítékre hozni. Híres, több ezres fácánterítékekről szólnak a leírt történetek, vagy Szechenyi több százas Hortobágyi libalövése is megborzongatja a lelkiviágunkat. Mai szemlélettel, esztelen öldöklésnek tünik, de az akkori vadmennyiség ezt "elbírta". Az élő világunkon, a bennünket körülvevő természeten, még nem ejtettünk olyan, soha be nem gyógyuló sebeket, mint mostanában. Mondhatni, az "akkori" nagy terítékeket, a természet gyönyörűen kompenzálta, volt ereje és energiája a megújulásra.

Ennek ellenére, nem tudtam megnyugtató választ adni, de magamnak sem. Eszembe jutott, egy tizenegynéhány évvel ezelőtti libavadászatom. Egy libát lőttem, meg a cimbora is, utána már többet nem, pedig még egy fél óráig tartott a húzás. Hagyjunk holnapra is - mondtuk egymásnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.