Mindíg nagy nosztalgiával gondolok vissza a nyolcvanas, kilencvenes évek csodás vadkacsa vadászataira. A Dunáról tarlóra kihúzó, majd jóllakottan visszahúzó kacsák százaira, talán ezreire is. Lehetett a Dunaparton is várni őket, de a tarlókon meglapulva is. Aztán egyszer csak vége lett, a Dunát elvették a vadászoktól - mondjuk jogosan -  a tarlókat meg a mezőgazdaság "vette el", ugyanis a brutál nagy és erős gépek miatt, az aratás után azonnal csak a csupasz föld maradt. 

Óriási szerencsémre, a napokban átélhettem egy olyan kacsahúzást, amit említettem mégpedig azért, mert egy nagydarab tarlónak megkegyelmezett a földtulajdonos, nem szántotta be. 

A esti szürkületben, egy magaslesen ülve élveztem a fejem fölött zajló kacsaparádét, az eget is elborító kacsa tömeget. Tehát nem tünt el a kacsa - hála Istennek - ha hagyunk neki életteret, akkor azt meghálálja. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.