Katartikus volt az elmúlt időszak - - ha a szó görög eredetét nézzük, ami érzelmi feszültséget, erkölcsi, lelki megtisztulást jelent - akkor nincs azon semmi csodálkozni való, ha már egy kis csendre és nyugalomra vágytam. Persze mennyivel jobb, ha az ember örömmel a lelkében vonul egy kicsit félre, magányra vágyik, hogy leülepedhessenek az élmények, mint amikor  mázsás kő nyomja a szíveket.

Vadászok mondják, hogy ha bajuk, bánatuk van,  kimennek vadászni és ott megnyugszanak.  Lehet, de én másképp gondolom. Saját tapasztalat persze, így egyáltalán nem mérvadó. Azt vallom, hogy vadászként, vagy horgászként, a természet kényeztető ölébe csak akkor érdemes belesimulni, ha békében vagyunk önmagunkkal, másokkal a világgal. 

Háborgó lélek nem hallja a "csendet", nem érzi a nyugalmat, saját magával van elfoglalva. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.