Hűvös szél lopakodott ki az erdőből, a július elsejét mutató naptár ellenére őszies hangulatot árasztva. Az erdő sarkán álló leshez egy lucernatábla haragos zöldje és egy érett búzatábla aranyos sárgája fut össze, ideális hely az őzeknek. Őzbakra várok, ahogy fogy a világosság - egyre kevesebb reménnyel. Távolabb, egy suta csipegeti a lucernát, távcsövezgetem - így jobban telik az idő.

Már az indulás gondolatával foglalkozom, amikor egy bak lép ki az erdőből és szobormereven irányomba néz. Biztos vagyok benne, hogy nem lát, de valami veszélyt érezhet. Nem sokat kell bírálnom, szabadszemmel is jól látszik, hogy ághiányos selejt bak. Pont nekem való.

Mint a lassítottr filmeken - emelem a fegyvert, a hajszálkeresztet az oldalára helyezem és az ujjmat a billentyűhöz érintem. Ezekben a pillanatokban sosem érzek izgalmat, azaz vadászlázat, sajnálom is azokat, akik "szétremegik" a lövésüket, nekem a lövés után lesz egy kicsit remegős a kezem, akkor szabadul fel a sok adrenalin. Ilyenkor a pipa csutorája is kocol a fogaim között.

Jeles baklövés a mai, kettős okból. A sokat várt "hatésfelesem" most debütált - remekül - a másik pedig, hogy holnap lesz a születésnapom. Hálás szívvel köszönöm Dianának, hogy egy ilyen szép estével ajándékozott meg. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.