Vadász szendvicset emlegettem, két horgászat közötti vadászatot, amit a természeti elemekkel vívott gyengécske küzdelmem jellemzett. Leírtam, kihevertem, kész. De nem tudom megállni,( a horgász már csak ilyen), hogy a peca mellett szótlanul elmenjek.

Először is a hely, ahonnan majdnem 8 kiló hallal tértem meg( egy nagy visszaengedve) egy kis falu horgásztava. A nevét nem emlegetném, hogy ne legyek indiszkrét, illetve reklámhordozó sem, csak annyit, hogy éppen úgy "hívják", mint Európa "csizmáját". Mondjuk, ha valaki mégis kitalálná, az még nem jelentené a csendben kimúlt Vágó műsorban a fődíjat.

A lényeget. Ezen a tavon, kb. két héttel ezt megelőzően, egy egész napi pecálás "hozadéka" pár darab kárász volt. Nem mondom, sütve remek volt, de horgászélménynek nem valami egetverő. Ezen a "szendvics" napon, valami történt, talán az idő volt jó, vagy az én kukacom fürgébb, nem tudom, de jöttek szépen sorban a pontyok. Az meg külön jó érzéssel töltött el, ahogy a szemben ülő pecások anyázták a szerencsémet, nem bekalkulálva, hogy a víz kiválóan viszi a hangokat. Bevallom, a büszkeség majdnem szétfeszítette a szákomat.

Egyszer kopp, máskor hopp - ahogy a nem túl szellemes mondás tartja. De lehet, hogy csak dumme hast glück.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.