-Lazíts, lazíts - szólt az intelem, de hogy a fenébe lazítsak, amikor a fejemet vasmarok szorítja, és tekeri annyira oldalra, amennyire én magamtól sosem tudtam, inkább megfordultam. Amikor a fejem már úgy kitekeredett, hogy a saját hátam is láttam,  nyakcsigolyáim olyan ropogásba kezdtek, mint amikor Berci kutyám rágcsálja a csirkecsontokat. De ez még csak a bemelegítés volt.  Kár volt örülnöm, hogy ennyivel megúsztam a "kezelést", mert ekkor következett, a "java". Egyszerűen a fejemet le akarták szakítani a törzsemről, nyúlt a nyakam, csak nyúlt, miközben  géppuskaszerűen ropogott. Kész, a kettes háromas csigolyád visszament a helyére, most feküdj nyugodtan, mert kicsit szarul fogod magad érezni - szólt az újabb intelem.

Basszus, nem tudtam nyugodtan feküdni, mert röhögőgörcsöt kaptam. Láttam magam kívülről, felülről, kitekert nyakkal, félmeztelenül, szóval nem éppen olyan pózban, ahogy szeretném, ha egyszer ilyen lesz, így találjanak rám. Eszembe jutott a Bogár Imre - az utolsó magyar itéletvégrehajtó, akinek a specialitása volt ez a nyaktekerés, de nem therápiás célzattal.

Miközben magam szórakoztattam, a nyakamban jóféle melegségek támadtak, majd engedélyt kaptam, hogy kipróbáljam az "új" nyakamat. Ekkor ért a meglepetés, a korábbi csigolya-kattogás megszünt. 

És működött is tegnap egész nap, egy jólsikerült gerlézéskor. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.