... folytatnám...!

2011.11.27. 16:35

Miközben az országunk a bóvli kategóriába süllyedt - amit lehet ugyan bagatellizálni, meg a finánctőke galád támadásának minősíteni és erről tudomást nem venni, de bevallom, az én magyarságomnak nem tett jót - szóval miközben ilyenek zajlanak, folytatnám a második nap eseményeivel.

szirtisas.jpgAz előző bejegyzés fotóján két pötty látszik a hegyoldalban - az én lennék, meg Tóni.

Tóni nem túlzott, amikor három órás mászást igért. Rögtön az út elején egy jéggé fagyott patakon kell átkelni. A fagy hirtelen jöhetett, mert a hullámok csobogása ( ugyan a csobogó hang nem tud megfagyni, de mégis...)  a patak tarajos hullámokkal völgybe  rohanása - jégpályává merevedett, a sziklák között már csak itt-ott csörgedezik a víz, egyik jégkupacból a másikba bújva. 

Csak a sziklákra lépjél - int Tóni, ami kisebb nehézségekbe ütközik. Először is, a jégből kiálló kövek olyan messze vannak egymástól, hogy képtelen vagyok ekkora lépésekre. Másodszor pedig, hogy a kövek is csúszhatnak, szóval kezdek araszolni a jégbordákon. Egy lépés, majd még egy, mire azt hinném, hogy sikerülni fog, az izomláztól merev lábam cserbenhagy és hatalmasat esek. Próbálok lábraállni, de nem megy, gyorsan visszapörgetem az evolúciót és büszke, kétlábon járó homo sapiensből visszavedlek négylábú jégmászóvá. Kisebb megbotránkozással nézi Tóni a tevékenységem - de mielőtt totál lealázódnék - ő is hatalmasat esik.

Így már sokkal jobban érzem magam, büszkén elutasítom a felém nyújtott botját. Már két órája megyünk, egy völgykatlanból éppen kifelé mászunk, amikor erős szárnysuhogást hallok. Azannyát! Két hatalmas szirti sas szeli az eget éppen abba az irányba szállva, amerre mi keresnénk a zergéket. Rögtön eszembe jut Széchenyi, aki azt írta valahol, hogy ahol szirti sas kering, ott fölösleges zergéket keresni.

Szerző: Acél Csaba

4 komment

Címkék: zerge

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr173415619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solti anasztazia 2011.11.27. 19:49:37

Felelmetes lehetett a szirtisas alatt fetrengeni,miutan elmondta,hogy mekkora is valojaban..konyebb itt a siksagon talponmaradni az mar biztos..

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2011.11.27. 20:22:47

@solti anasztazia: ..na végre, valaki olvas is, meg véleményez is... köszönöm.

Az angol beteg 2011.11.27. 21:13:13

Kikérjük magunknak mi is itt vagyunk!:-)...csak mostanra ittam meg a sört, amit Tóni seggre-csüccsenésének apropóján bontottam.
..de ez nem vélemény volt :)

Paci-ens 2011.11.28. 05:23:17

Tesó!
A második nap első részére nem tudtam kommentet írni, mivel erre a második részre vágytam.
Elképzellek lelki szemeimmel, hogy orbitálisat esel, és ez egy kicsit megvigasztal.
Csodálatos érzés, hogy te is tudsz négykézláb közlekedni, mint én aki minden nap, négykézláb mászom az Éva elé, és megalázó megjelenésemmel bököm a hasába a véralvadásgátlót.
A Tóni perecelése, csak hab a tortán.
süti beállítások módosítása