Lassan harmadik hete vadkár -elhárítunk, éjszaka kószálva a területen, nappal másnapos kóvályogva a munkahelyen. A vadászat ilyetén formában olyan, mint amikor a cukrásznak állandóan krémest kéne ennie, amikor egész nap azt csinálja. A zöld ruha le sem rohad rólunk, összefolynak az éjszakai történések, ez már nem vadászat, hanem rémálom.

Közben két alkalommal  "zöld-hajtást " tartottunk, hajtókkal, leállókkal, esélyt sem adva a disznóknak, hogy az erdőkben megbújjanak. A zöld-hajtás szó - egy kis magyarázatra szorul - ugyanis nem az éppen sarjadó kis ágak hajtogatását jelenti, hanem egy vadászati formát, ami eltér a szokásos téli hajtásoktól, tavasszal szerveződik és a vadkárt okozó disznók gyérítését célozza. Vadászoktól elnézést a "széljegyzetért".  Az elképzelés jó lett volna, ha sikeres lett volna, de nem volt az. Ha az erdőben nem bújt meg a disznó, akkor hogy a fenébe kerül az erdők melletti kukoricavetésekbe a sok túrás? - kérdezném. A kérdésem költői, a látvány a valóság.

Miután a földtulajdonos egyik alkalommal sem tisztelte meg jelenlétével az erőlködésinket - ez a kérdés engem a továbbiakban már nem is érdekel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.