Az ártéri erdő szederindás sűrűjéből, szinte kigurultak a csíkos malackák a kiszórt kukoricára. Számoltam őket, előző nap is heten voltak, ma is ennyien. Két nagyobbacska volt közöttük, nekik bőségesebben duzzadó csecsbimbó juthatott , a többek egyformán kicsikék voltak, de mindegyikük egyforma jó étvággyal esett neki a kukoricaszemeknek. Vidám ropogtatásuk felhallatszott a lesre. Tudtam, a nagyon óvatos koca is ott van valahol a közelben, de jó anyaként először körbejárja a csábító terített asztalt, nem leselkedik-e veszély a népes családjára.

Az alig "süldőnyi" vékonyra, soványra lestrapált koca idegesen szaladgált a szórón is,  bele-beleszimatolva a levegőbe, rendben van-e minden. A szóró melletti  fűzfák között egy eperfa bújt meg, feketére ért  termését potyogtatva a földre. A fa alatti rész simára volt  gyalulva, látszott, hogy nem először csemegéznek rajta a disznók. Az anyai ösztönöket olykor feledve, a koca ide-oda szaladgált a kétféle "menü" között, de lehet, hogy így volt finom, ha egy falat kukoricára egy falat epret evett.

Elgondoltam ezen a családi idillen. Holnapra olyan árvíz érkezik a közeli Dunán, hogy ezen a részen méteres víz lesz. Remélem ez a kis család is talál majd egy magasabb, szárazon maradó részt és túlélik a pár napos árvizet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.