A vadászszékemen ültem, a kukoricatábla szélső sora mögé bújva. A megtépázott, lerágott szárak alig mellig takartak.,  amit nem a szarvasok taroltak le, azt a hetek óta tartó aszály szikkasztotta szárazra. Este hétkor még szinte sütött a meleg, az afrikai forróság úgy perzselt, mint amikor a sütő ajtaját nyitogatjuk, hogy megsült-e a hús. Egy búzatarló sárga csíkja húzódott a leshelyem és az erdő között, oda vártam a bakot.

Először egy suta iramodott elő, lógó nyelvvel,fáradtan, de rögtön mögötte a bak. Tettek két kőrt, a jellegzetes boszorkány-kőrt, majd hirtelen lefeküdtek." Azannyát" - döbbentem meg, hiszen ez már űzekedés!  Ilyen korán? Július legvégén, augusztus elején szokott az őznász beindulni, ilyen korán még sosem. A természet sivatagosodik, az állatok viselkedése megváltozik - nem lesz ennek jó vége - morfondíroztam. Afrikába készülődő barátomnak mondtam - azt hittem vicc lesz - hogy várjon egy kicsit, ne költsön pénzt távoli utazásra, Afrika fog ide jönni és Bugacon lőhet majd antilopokat. Még végül valóság lesz a viccből?

Volt időm spekulálni, jó húsz percig pihentek a "nászutasok", amikor a bak szép lassan feltápászkodott. A dörrenésre vissza is feküdt ugyanoda. Igazi, szép selejt bakocska, ághiányos, falra való!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.