Majdnem Afrika!
2012.07.20. 05:25
A vadászszékemen ültem, a kukoricatábla szélső sora mögé bújva. A megtépázott, lerágott szárak alig mellig takartak., amit nem a szarvasok taroltak le, azt a hetek óta tartó aszály szikkasztotta szárazra. Este hétkor még szinte sütött a meleg, az afrikai forróság úgy perzselt, mint amikor a sütő ajtaját nyitogatjuk, hogy megsült-e a hús. Egy búzatarló sárga csíkja húzódott a leshelyem és az erdő között, oda vártam a bakot.
Először egy suta iramodott elő, lógó nyelvvel,fáradtan, de rögtön mögötte a bak. Tettek két kőrt, a jellegzetes boszorkány-kőrt, majd hirtelen lefeküdtek." Azannyát" - döbbentem meg, hiszen ez már űzekedés! Ilyen korán? Július legvégén, augusztus elején szokott az őznász beindulni, ilyen korán még sosem. A természet sivatagosodik, az állatok viselkedése megváltozik - nem lesz ennek jó vége - morfondíroztam. Afrikába készülődő barátomnak mondtam - azt hittem vicc lesz - hogy várjon egy kicsit, ne költsön pénzt távoli utazásra, Afrika fog ide jönni és Bugacon lőhet majd antilopokat. Még végül valóság lesz a viccből?
Volt időm spekulálni, jó húsz percig pihentek a "nászutasok", amikor a bak szép lassan feltápászkodott. A dörrenésre vissza is feküdt ugyanoda. Igazi, szép selejt bakocska, ághiányos, falra való!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Paci-ens 2012.07.21. 13:29:02
Ha most azzal jössz, hogy jövőre majd Bugacon lőjek antilopot, akkor nagyon morcos leszek.
Gratula a bakodhoz!
Ne csodálkozz, ebben a melegben a korai őznászon!