Amikor a hajnali lesből a vadászház felé ballagott, már látta az ajtó elé kitett bőröndöket.Nem lepődött meg, az esti veszekedés méltatlan volt mindkettőjükhöz, régi sérelmek kerültek felszínre, ahogy a romlott ételt öklendezi ki a szervezet. - Elmégy ? - nyögte ki nehezen. - El, ne haragudj, de nem bírom tovább -suttogta az asszony. Fiatal vagyok, élni akarok, utazni, világot látni, én nem az erdőben akarom leélni az életem.

-Én pedig azt hittem, jó itt neked - hebegte -  hogy te is gyönyörködsz  a kelő Nap bíbor sugaraiban, a teli Hold ezüst fényében, a hóban feketéllő vaddisznókban, a madarak tavaszi bódult énekében, a szarvasok őszi hangversenyében -   de elakadt, szégyellni kezdte, hogy könyörög, rájött, hiába beszél, aki menni akar, az úgyis elmegy. Pedig szerette, amikor az asszony mellette ücsörgött a lesen - jó szeme volt - sokszor hamarabb észrevette a lopakodó vadat, mint ő - de valami külföldi út lehetősége megkavarta, kérlelte ugyan, hogy ne menjen, de mindhiába.

Ekkor egy teherautó gördült a ház elé, a két bőröndöt gyorsan elnyelte a csomagtér és egy perc múlva már csak a csend és az üresség maradt utána.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.