Az előző bejegyzésemben a hibázásról beszéltem - igaz, csak a vadászatban - pedig a "civil" életünkben is hányszor, de hányszor megtesszük. De most maradjunk a vadászatnál, bár itt sem egyszerűbb.. Azt is leírtam - és így is van - hogy a sebzés már egy másik kategória, ugyanis "utóélete" van a lövésünknek. Keresni kell a vadat, vércsapát követni,  bonyolultabb esetben vérebet kell hozni és vele próbálkozni, közben pedig a meglesz, nem lesz meg lelket csavaró kétsége dolgozik bennünk.  Ha sikerül megtalálni a vadat,  akkor a határtalan öröm érzése,  ha meg nem, akkor bizony nagy a baj. Ilyenkor tolulnak a kérdések, amiket soha nem fogunk tudni megválaszolni,  hogy az elveszett vad  a sebzést esetleg kiheveri, vagy seblázban, nyomorultul  elhull valahol. Ahogy ronda szóval mondjuk, dögön találja meg valaki, valahol, rókáktól meggyalázva, legyektől beköpve.

Nohát akkor már inkább a hibázás !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.