Mindenszentekkor, halottak napján - aki tud felkerekedik - hogy lerója kegyeletét halottainál. Mint mindenből, ebből is üzletet csinálnak sokan. Jól jövedelmező üzletág lett a temetői kirakodóvásár - horribile dictu - már léggömböst és műagyag- gagyist is láttam ilyen helyen árulni.

Faluhelyen ez nem olyan bonyolult. Generációk óta egyetlen sírhelyen nyugszanak az ősök, bár az anyagi rivalizálás a temetőbe is kiért, a jobb módú családoknak, nagyobb síremlék dukált. Kerül, amibe kerül - mondták.

A mostani generáció, már kitört a faluból, akár országot is cserélt, esetleg családot alapított az új helyén. Nem biztos,hogy a végső nyugalomra vissza akar térni ősei földjére. Szóval szó-szerint szóródunk a nagyvilágban. Most már nem lehet egy mécsessel és egy csokor virággal leróni a kegyeletet a családi sírboltnál,  autóba kell ülni, sokszor az ország legkülönbözőbb részeibe kell elzarándokolni, hogy legalább egy évben egyszer fejet tudjunk hajtani a megboldogultak sírjánál.

De a gyász, a megemlékezés, nem ebben merül ki. A gyászt, a lelkünkben hordjuk, a megemlékezés is lehet egy csendes, otthoni meditálás egy -egy szál gyertya mellett. A gyász ugyanis a szívben lakozik, nem a temetőben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.