A józan eszem azt mondta, ebben a vacak időben maradj itthon, a meleg szobában, de sajnos megszólalt a másik"eszem" is, a vadász énem hangja, aminek soha nem tudok ellenállni. Ez meg azt mondta, hogy hiába esik, hiába fúj, menni kell, ilyenkor hamarabb mozdul a vad. Soha sem  volt kétséges, melyik "énem" hangja győz, amíg ők vitáztak, én már az erdő sarkára kiszórt kukorica felé küszködtem, a tengelyig érő sárban.

Cudar szél hordta az esőt, a Keleti szél miatt, a  fedett lesre nem tudtam felülni - pedig jó lett volna némi eső elleni védelem . A vadászszékemre telepedtem, éppen az erdővel szemben. A sokat próbált lóden pelerinemet tekertem magamra. Tudtam, hogy egy órán keresztül állja az esőt, no nem azért mert vízhatlan, hanem mert beszívja, miközben egyre súlyosabb lesz. Ez a pelerin a leghűségesebb társam, állandóan nálam van, vagy ülök rajta, vagy takarózom vele, mint most is .Minimum harminc éves, jó minőségű, aki ismeri a lóden márkákat annak mond valamit, hogy Kufsteini. Csak eső által volt még kimosva, lehet, hogy ettől lett vízhatlan?

Egyre reményvesztettebben gubbasztottam a pelerin alatt, ami egyre nagyobb súllyal kezdte nyomni a vállamat. Az rendben van, hogy esetleg kijön a disznó - meditáltam. Az is rendben van, hogy meglövöm De az már nincs rendben, hogy miképpen vinném innen ki az autómmal, amikor az autóm sem biztos , hogy megbirkózik a hazaúttal.

A gondolat- és a pelerin súlya megfutamodásra késztetett. Epilógusként leírom, hogy egy óra múlva gyönyörű, tiszta, csillagos, holdvilágos éjszaka lett, amit már csak a meleg szoba ablakából konstatáltam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.