-Tudod Csabám - kezdte Lószló a vallomást -  én mindig, minden szabályt betartottam, még ha módom lett volna rá sem lőttem olyan vadat, amit nem mutogathatok meg a barátoknak, aminek a trófeáját dugdosni kell. De a múlt héten megkísértett az ördög! 

A Vadászház mögötti meredek oldalon ereszkedtem a völgybe - közben folyton kőrbe távcsövezve -  mert  szarvasünőt, vagy borjút kellett volna lőnöm a vadászbálra. Nem túlzok Csabám, amikor azt mondom, hogy a szívverésem is majdnem megállt, amikor megláttam a muflonkost, ahogy békésen csipegette egy bokor hajtását.  De, hogy mekkora hatalmas  csigákkal - Úristen - szinte teljesen visszakunkorodott a feje mögé - én nem sokat értek a muflonokhoz, de, hogy ez itt előttem egy kapitális példány, az biztos.  Bevallom neked, énbennem végigfutott minden. Tudtam, ha meglövöm és kiderül én innen ki leszek rúgva, no meg életem végéig fizethetem a kos árát - de az ördög is megszólalt. Nem látja senki, nem fogja megtudni senki, én ilyen kost soha nem fogok lőni - hát az a helyzet, hogy az ördög győzött.

Amikor a történetben idáig ért, előhozta a másik szobából a lefőzött trófeát és elém tette. Döbbenten néztem a hatalmas szarvakat - de valahogy a gratulációm elmaradt, talán el sem fogadta volna a cimbora. Orvul ejtett vadért nem jár dicséret - ez a legnagyobb büntetése a tilosban járónak.

Zárszó. Lószló szépen bevallotta a főnökeinek a dolgot, valahogy el is lett simítva az ügy, de a trófea soha nem került falra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.