Amikor nagy kínkeservesen  hazaértem, első utam a majdnem szomszédhoz vezetett, volt neki egy  román csodaautója - lassan csak elvétve látni ilyet,   ARÓ névre hallgattak.  Zárjelben megjegyzem, ennél hitványabb autó nem létezett, de akkoriban ez is nagy szó volt.  Erdész volt az autó gazdája, gondoltam jól begyakorolt a havas úton vezetésbe,  de majd kiderül, hogy  tévedtem.

- Miska - mondtam, kint maradt  az autóm a Bátaszéki határban, megtenné-e, hogy kiránt a hóból, utána már saját lábon is hazajövök. Gyorsan ráállt - persze mondta - sima ügy, ezt a havat még bírja az autó. Csalóka volt a falubéli kép, ahogy mentünk a" tetthely"  felé, egyre nagyobb hófúvásokon kellett átvágni, sokszor csúszkáltunk én már láttam, ha kiérünk is, ez az autó nem fog  kihúzni. Így is volt. Feszült a vontatókötél, de a hóra felhasalt autóm meg sem moccant, viszont  Miska szomszéd autója csinált egy szép félkört és ugyanabban a barázdába landolt, ahol én is.Most már két autó volt elakadva, rám meg egy második "séta" várt. Mint egy vert sereg vonszoltok magunkat Miskával, akin még meleg ruha sem volt, ő csak egy kis havas autózásra készült.

Ebből a történetből már többet nem tudok kicsikarni, a vége az lett, hogy egy jószándékú  traktoros "felfűzött" bennünket egy drótkötélre és ripsz-ropsz hazaráncigált. Hajnalodott, mire harmadszorra és végleg hazaértem..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.