A dombtetőn álló les, még szélcsendben is huzatos, de szeretek itt ülni, mert két erdő sarkához is közel van, ráadásul az egyik szóróm is itt "üzemel". Szeles, hideg, de tiszta idő csábított  vadászatra - bízva a meleg leszsákomban - nekiindultam. 

A lesig egy lucernatáblán kellett átvágnom.  A száraz lucernacsomók ropogtak a bakancsom talpa alatt, amitől a gyaloglásom nem lehetett halk cserkelésnek nevezni, de ez sem zavarta  azt hatalmas macskát az egerészésben, "aki" egy pocok- lyuk fölött állt begörbített háttal, ugrásra készen.  Gondolom már a szájában érezte a finom ízeket - amikor én megjelentem. Szabad szemmel is nagyon nagynak tűnt ahhoz, hogy egy elkódorgott házi-kandúr legyen, így távcsővel is megnéztem. Vastagodó csíkos farok, nagy busa fej-" ajóéletbe" ez egy vadmacska ! Ekkor már ő is észrevett és egy pillanat alatt úgy lelapult, hogy semmit sem láttam belőle. Nem tudom, hogyan csinálta, hogy az alig tíz centis fűben ennyire el tudjon tűnni, de megtette.

 Végül semmi más nem történt, mint két "vadász" találkozott, ami nekem volt a nagyobb élmény. Elégedetten ültem fel a lesre - de ennek a napnak még ezzel nem volt vége.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.