Hull a hó és hózik !

2013.03.16. 08:30

Jött egy nagy hóvihar - egyébként előre jelezték - és lebénult az ország nagy része. Azt is tudni lehetett, hogy az ünnepek miatt, már csütörtökön elindul mindenki, mert mi egy olyan gazdag ország vagyunk, hogy négy napokra elmegyünk ünnepelgetni.

Most  zajlik a mutogatás, ki hibázott. A vicces kedvűek szerint a hó. A belügyér szerint a fegyelmezetlen autósok akik elindultak. Volt olyan is, aki nyári gumival. Hát ezt nem kéne kommentálni, de erre is létezik megoldás, mint Ausztriában, vagy Szlovéniában, ahol ellenőrzik a gumikat és félreállítják a renitens autóst. Vagy, láncot rakatnak a kerekekre.

Az autósok szerint pedig az történt, hogy bénán szemlélte a rendőrség és a katasztrófavédelem, hogy eltemeti őket a hó. Van egy  - állítólag - szuper felszerelt katonaságunk, a készenléti rendőröknek is van mindenük a szartól az elefántig - a mi adópénzünkből egyébként - de nem volt olyan, aki mozgásba hozta volna őket. Hát hol a bús retkesben voltak a politikai vezetők ?

Azután hazatért az első számú vezető és azonnal királyi többesben közölte a sajtósokkal, hogy a helyzetet  uralja a kormány. Csak az a baj, hogy a hó ettől még nem olvad el. No majd a Jóisten megoldja, mint második számú vezető !

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr635137372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2013.03.16. 21:18:31

Csak magamhoz fűznék még egy gondolatot, a hóhelyzettel kapcsolatban. Az nem jó, ha nem intézkednek a vezetők, az ez ügyben illetékes elvtársék, de az még rosszabb, ha egymást anyázzák. Ugyanis a hóvihar nem jobbról, nem balról jött, hanem Északról, ami ugye egy égtáj és nem nézet.

csőrike1 2013.03.16. 22:47:47

@Acél Csaba: A számból tetszett kivenni a szót.
Olyan primitív dolog még ebben a helyzetben is ahogy egymással marakodnak.
Valóban nem minden ment talán flottul , de ez tényleg rendkívüli helyzet volt.
Amikor a hókotró is elakad a több méteres hótorlaszban, és 100 km/h szélvihar tombol, arról tényleg ki lehet nyilatkoztatni, h rendkívüli helyzet.
Valószínű , h voltak hiányosságok a kormány és a katasztrófa elhárítás részéről, de hogy még ebben a helyzetben is az hangzott el egyesek szájából, h meg fogják keresni a felelősöket, ahelyett, h segítő javaslatokkal álltak volna elő, ez felhábrorító.
Én kicsit bepöccentem.
A jó Istennél kéne panaszkodni tán.
Nagyon jól mondtad, az időjárás az nem nézet kérdése, nem lehet felpanaszolni.
Én még annyit azért hozzáfűznék , h nem ártana tudomásulvenni, h néha van olyan időjárás, amikor egyszerűen nem lehet útrakelni. Ennyi!
Én is szeretek nagyon úszkálni a Dunában, de árvíz idején nem teszem, mert ha elsodor az ár, nem a vizirendőrök lesznek a hibásak, ha nem tudnak kimenteni.
Az emberek is kicsit /nagyon/ felelőtlenek.
Nyári gumival, pár liter benzinnel, hosszú hétvégére utazgatnak, figyelmen kívül hagyva a már egy hete tartó előrejelzéseket, riasztásokat.
Arról nem is beszélve, hogy az autópályán a leálló sávokat is benépesítették és eltorlaszolták az elakadt autók, az tán némileg nehezítette a mentést.
Gondolom a lánctalpas sem tud repülni.
Azon se lennék meglepve, ha kitalálódna, hogy "az" is monjon le.
Persze nem akarom elbagatelizálni a dolgot, őszintén remélem, mindenki hazaért, vagy ahová akart épségben.
süti beállítások módosítása