Jönnek a telefonok,a gazdák kezdik az éves panaszkodást, nagy a baj, az elvetett kukoricát kitúrták a disznók. Mondhatnám, hogy ezért van orruk, de nem élezem a helyzetet, ami egyre tarthatatlanabb. Én is leírom és mondom is - évről évre - hogy mi közöm hozzá.A vad, az államé, a föld a földtulajdonosé. Én, a vadásztársakkal együtt,  "csak" a vadászati jogot ( nem kötelességet) bérlem a tulajdonostól, meglehetősen borsos áron.

Ha elvetette, őrizze. Ahhoz nem kell puska, elég egy rossz vödör meg egy vasdarab. A kettőt szépen egymáshoz veri és sétálgat a földjén, kőrbe, kőrbe. De nem, otthon nézi a TV-t, vagy tudom is én mit csinál, a vadász pedig járja a földjét, napnyugtától napkeltéig. A kedves tulajdonos reggel egy jóízűt nyújtózkodik, remek volt az éjszakája, a vadász meg karikás szemekkel megy dolgozni.

Még ezzel nincs vége, mert azért a vadonatúj terepjárókkal az első reggeli útjuk a földjükre vezet, ha találnak túrást, már rohannak is a vadkárt bejelenteni. Sok tulajdonos "sportot" űz ebből, nem is nagyon akar mást, csak a vadkár összegét.

Úgy szar ez az egész, ahogy van. Mi vadászok meg nyulak vagyunk, beletörődünk mindenbe, mert az érdekképviseletünk olyanformán működik, hogy fölfelé nyal, lefelé rúg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.