Apadás!

2013.06.16. 05:40

A június eleji didergős időt - amikor negatív rekordok dőltek sorra és néha fűteni is kellett -  egyik napról a másikra a hőség váltotta. Szélsőségek sorjáznak a Duna életében is, ahol télen hónapokig álltak a hajók, mert alig volt vízmélység,  most pedig évszázados rekord árvíz nyomja a gátakat, teszi próbára az embereket, állatokat. Miközben lelkünkben nyugalomra és kiszámíthatóságra vágyunk, eközben hektikus a világ köröttünk, aminek csak egy részét okozza a természet - zárójelben megjegyezve, ebben is jócskán ludasak vagyunk - a többit mi magunk gerjesztjük. Amikor emberek tízezrei küzdenek a gátakon, nem csak a saját- , hanem mások értékeit is mentve és önzetlenek a segítők és remekül vizsgáznak a szakemberek, nem kéne ezeket a nemes dolgokat a politika szennyével bemocskolni. Lassan rosszabb lesz a politika, mint a Duna vize, ami fertőz és tilos benne fürödni.

Jó lenne, ha ezeket az árvízi hőstetteket, az emberi teljesítőképesség határát súroló erőfeszítéseket meghagynánk a maguk szépségében, a továbbiakhoz  erőt merítve belőle. Sajnos, majd  ahogy elvonul az ár,  visszajön az a fránya pártpolitika -  ahol a jobb- és bal oldal nem azt teszi, amit  a Duna gátja, ami nem ugyanazon az oldalon áll, de ugyanazt akarja, az ellen- oldalival egyetértésben.

Ami bajban összefogást hozott, azt nem kéne szétbontani. Elég, csak a homokszákokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr485363259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solti anasztazia 2013.06.16. 22:38:31

Minden elismeresem az onzetlenul segitoknek!Milyen szep is lenne,ha azok akik kezeben a hatalom van ilyen onzetlenek lennenek.
..ha az idezetben a nep lenne a viz...
"habar felul a galya,s alul a viznek arja azert a viz az Ur..."
süti beállítások módosítása