Azt már elmondtam, hogy a vadászatok "hozadékát" összestoppolták rajtam - hogy újra tudjak vadászni. Szorgos -dolgos kezek tették  a dolgukat, tőlem meg önmérsékletet kértek. Nahát ez volt a neheze! Több mint egy hónap telt el vadász-absztinenciában. Egészen tegnapig ! Eldöntöttem, tovább nem várok, mennem kell. Ha bajt okoz, ha nem, a magaslesen a helyem ! Mint amikor a nyuszika panaszkodik, hogy tegnap előtt is megerőszakolták, tegnap is, meg most is oda szalad.

Egy csatorna szélén állt a les, előtte búzatarlóval, amiben zölden ringó, sűrű  nádfoltok maradtak, emlékeztetőül, hogy ez a rész, valamikor a Duna öntésterülete volt. Bizony a mostani árvíznél is nagyon hiányoztak ezek a valamikori hullámterek, amiket elraboltunk a folyótól, ő meg haragosan visszakövetelte.

Most viszont kedvelt búvóhelye lett, őzeknek, szarvasoknak, disznóknak, jókora vadkárt okozva az itt gazdálkodónak. Én egy fillért sem adnék nekik, a vad csak a régi élőhelyét követeli vissza. Az ember a betolakodó !

Csodálatos este volt. Hamvas rétihéja pár járta szerelmetes táncát a levegőben, olykor egy békésen baktató sutára ráijesztve. Persze mindketten tudták, hogy ez csak játék. Egy kis fogoly tyúk rebbent föl a árokparti gazosból,  reméltem a párja is ott van valahol a közelben.

A Naplemente meghozta az este hűvös leheletét, kabátot kellett húznom. Már a pipámmal is végeztem, amikor  egy süldő kocogott ki a tarlóra és turkálni kezdett. Nem sokáig !

"Új életem" első vadja ! Köszönöm Diana !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.