Két hét után, újra  találkoztam  Vahur  - most már mondhatom, hogy csak volt - gazdájával, Janival. - Na milyen a kutya ? - érdeklődött. Mondtam neki, hogy jól alakulnak a dolgok, olykor már a szomszédok is visszaköszönnek. Mert ugye a kutyus "baja" az volt, hogy nem csaholt a vad nyomán. Azt viszont a Jani elfelejtette elmondani, hogy ezen kívül, állandóan, főleg éjszaka.

Meséltem, hogy remekül megkeresett egy őzbakot, de  akció közben végig néma maradt, csak úgy magának morgott egy kicsit, meg rám, amikor leszedtem az őzről.

Úgy kellene tanítanod - mondta Jani - hogy fogsz egy macskát. Eddig tetszett az ötlet, mert nem vagyok jóban velük, de Vahur sem, veszettül ugatja őket. Gondolom, ha a kerítés engedné, a konfliktus tettlegességig fajulna. Kétségem sincs, kinek a javára dőlne el a vita.

Szóval, berakod a macskát egy ládikába és letakarod valami vadbőrrel. Rávezeted a kutyát, ő megérzi a bőr alatt lapuló macskát és elkezd ugatni. Ilyen egyszerű - fejezte be Jani az én kiképzésem.

Akkor összegezzük a dolgokat - mondtam. Azt kell Vahurral elhitetnem, hogy minden lőtt vadban egy macska lakik, "akit" mindenáron ki kell szedni belőle és mindezt majd veszett ugatás közepette.

- Hát így valahogy !

Hogy el ne felejtsem, mindeközben pazar módon gerléztünk.Azt sosem számolom - mert úgyis eltévesztem - hogy mennyit lövök, de azt tudom, hogy hány patront lőttem el.

Sokat !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.