A nyári árvíz Gemencből,  a mentett részekre szorította a szarvasokat,  például az én társaságom területére.

A kukorica -táblákban nyugalmat és élelmet találtak, ezért úgy "döntöttek" maradnak. Ennek azután az lett az eredménye, hogy miközben itt, nálunk, sorra kerülnek puskavégre a hét-nyolc-kilenc kilós bikák, Gemencen csak kínlódnak a vadásztatók. Sajnos, a terítékre került bikák zöme, még  - nagy jóindulattal mondva is - csak középkorú volt. De az igazsághoz tartozik, hogy Gemenc sem a "jó gazda gondosságával" vadásztatott az elmúlt évek folyamán, így megjósolható volt, hogy a bevétel forszírozása, a szakma megcsúfolását hozza magával.  

Mit tegyen a szerencsétlen vadásztató, ha feladatául szabják, hogy hány bikát lövessen és mekkora súlyban?  Az életkor már nem számít, csak legyen kielégítve a vendég óhaja sóhaja. Tudja ott mindenki, hogy a bikákat hagyni kéne megöregedni és csak akkor elejteni. De a bevétel nagyobb úr a szakmánál.

Bizony üdvös dolog lenne a trófeabírálatnál a mínusz pontokat visszaállítani. Ha emlékszünk még rá, bizony volt visszatartó ereje, mert senki nem kockáztatta, hogy eltiltsák-  akár három évre - a trófeás vad lelövésétől.

Ahol csak váltóvad a szarvas, ott nem várható el  felelős gazdálkodás, ha nincs szankció.  - Nem a mi szarvasunk - mondják és lövik őket halomra.

Szegény magyar szarvas!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.