Annyit előzetesen, hogy sosem megyek fel kocsival a lesre - hogy enyhe túlzással illessem azokat - akik tényleg a les alá állnak közvetlenül, nehogy egy métert is gyalogolni kelljen. De ezen a helyen így kellett tennem, mert az erdő mellé simuló jókora lucernásban - takarás nélkül -   nem hagyhattam az autómat, mert  azon az "amatőrségen"még egy  depressziós bika is röhögni kezdett volna.

A Lánycsóki  templom harangja éppen a hét órát kongatta, amikor kb. száz méterre, egy disznó dugta ki a fejét az erdőből.  Hogy azután a harangszó nem tetszett neki, vagy más, nem tudom, ugyanis villanás alatt visszapördült.Tíz perc sem telhetett el, ugyanezt megismételte, de már fele távolságban. Valahogy éreztem hogy jönni fog, fel is készültem a "fogadására" de megint gyorsabb volt. Az anyád ! Vagy valami hasonlóval illettem.

Harmadszorra már pontosan a les alatt akart kijönni, éppen ott, ahol a jól "eldugott" autóm állt. Hallottam, ahogy jóízűen turkál, csigázik, pajorozik az autó körül, nem zavarta a benzinszag, majd komótosan távozott valahová az erdő sűrűjébe.

Ha nem áll ott az autóm, tán a les lábához dörgölődzik, mint ahogy ez egyszer már megtörtént velem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.