A nyirkos hideg, kétszeresen rossz. Először is, nincs ellene ruha, cipő, oda megy be, ahová akar. Ott támad, ahol a leghatásosabb. Nekem ez a lábam, térdem. Másodsorban, a derengő Hold ellenére a lassan leszálló köd vakká teszi a távcsövet.

Csak szürkületig tartsál ki - adtam ki magamnak a parancsot. Az is majdnem másfél óra - megfázáshoz éppen elég (sikerült is) - miután fél négykor  már a lesen ültem.

Az erdőhöz simuló -  máskor  szépen zöldellő repcetábla -  búskomor szürke gúnyát öltött, szinte húzta magára a halastóból elősompolygó ködöt. Szóval volt itt minden, ami a kedvem szegéséhez kellett. Arról nem is beszélve, hogy egy megkésett vadász, szinte a lesem mellett autózott el.  Nem, nem az úton -  ott kátyús a terep -  hanem a repcetábla szélében. Tudtam ki az -  annak ennyire futja - szóval igazából nem is lettem dühös. Ugyanis az újonnan vásárolt, "bejáratós" pipámmal voltam elfoglalva. Elhatároztam, csak addig maradok, amíg az első tömés dohány kitart..

Ilyen baljós előzmények után, már csak jó jöhet, a pipa is jól szelelt - gondoltam és igazam lett. Egy szarvas-csapat jelent meg a szemközti domboldalban. Ahogy lassan sorjáztak a szóró felé, úgy merültek el egyre jobban a ködben,  mintha a hasukig érő a párában úsztak volna. A csapatot egy nagy bika vezette, azután jöttek a siheder kisebbek, játékosan össze-össze csapva az agancsukkal, végül egy-két tehén is....ha jól emlékszem, voltak vagy tízen.

Miután a bikák már ki lettek lőve - valami kisebbet kellett lőni. Az egyiknek az oldalára tettem a távcső piros pontját és meghúztam a billentyűt...!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.