A les előtti havas paplanon, mint egy fekete seb "éktelenkedett"" a szóró feketére kitaposott földje. Több hónap óta - amíg ez a tavaszt idéző tél tartott - a szarvasok, disznók, most jelentek meg először a szórón. Mármint a nyomok szerint!  Úgy látszik, a nagy hó miatt - feladva büszkeségüket - ráfanyalodtak az "ingyenkonyhára". "Felgallyaztam", pipára gyújtottam és vártam. Nem sokat, mert csak félig szívtam-  a fél órás -  pipám, amikor a szálerdőből szarvascsapat óvatoskodott elő. Egy bika, illetve bikácska, dús téli szőrben  - még egy kis kackiás sörényt is viselő - remek tehenek,  lányos képű ünők és egy borjú.

Alaposan átgondolták, hogy rámenjenek-e szóróra, vagy sem. Ez a mozdulatlan töprengésük olyan sokáig tartott, hogy - szokásomtól eltérően - már a második pipámnál tartottam, de még ekkor is csak ácsorogtak, olykor a hó alól valami kis zöldet kapirgáltak.Közben meg  egyre nagyobb aggódással hallgattam a les tetején kopogó ónos eső hangját.  De hogy szökjek el innen  - morfondíroztam - hogy ne zavarjam meg őket. Ugyanis azt már tudtam, hogy lőni nem fogok, mert a tehenek már vemhesek, a borjút pedig éppen nyalogatta az anyja, pedig egyedül ő lett volna lőhető. De már csak nem fogom az anyja nyelve alól kilőni!

Egy róka oldotta meg a helyzetet. Párját kereső paukolása nem tetszett a szarvasoknak és olyan nesztelenül, ahogy jöttek visszaváltottak az erdőbe.

Jégpáncéllá vált úton küzdöttem hazáig! Hát normális......?

Sem az idő, sem a vadász !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.