Két nap óta esik, olykor özönvíz -szerűen. Az erős szélben földig  hajladoznak a fák,  jobb ennek a fránya szélnek engedelmeskedni, mit derékban eltörni - kiáltják egymásnak, a szél zúgását is túlharsogva.  Látjátok, azt a kis fiatal nyárfát? Azt mondta, hogy majd ő megmutatja, ki az úr az erdőben és most ott fekszik az úton, tövestől kidőlve.

  Esőköpenybe burkolózva taposom a sarat, ballagok a lesem felé. Átlépek ezen a buta, magabiztos kis fán - majd visszafelé elhúzom, tervezem - de felmérve a méretét,  ezt a tervet  feladom. Majd legközelebb, autóval illetve csörlővel. Ettől megnyugszom, jó, ha a lustasághoz van filozófia. Beülök a kis lesházamba, de mintha az eső is csak erre várt volna, előbb elcsendesedik, majd teljesen eláll.

Az eső után újból élni kezdi az erdő, a számomra is jól hallható életét éli. Most már van értelme figyelni, hallgatózni, mert a vad is eső után szeret elindulni. Addig ők is úgy vannak vele, mint mi, hogy az eső hangja elnyom minden mást, jobb valahová behúzódni és kivárni a végét.

Kövér vízcseppek potyognak a fákról, vidáman gurulnak le egymás után, mint  gyerekek a csúzdán. Az eső súlyától kornyadozó faágak, bokrok, vidáman ugranak vissza a helyükre,  de az öregebbje letörik és elkezdi halálos zuhanását a talajra, hogy ott új életet kezdjen, gombák tápláléka legyen, majd szép erdei humusz, amiből az utódai táplálkozhatnak. 

Kilenc óra körül egy komoly reccsenés hangja szakítja meg a csendes meditálásomat. Ez már nem az erdő hangja, ez egy disznóé - állapítom meg és innentől már élesre állítom magam minden idegszálammal figyelek. Telnek múlnak a percek, lassan egy óra is, de a reccsenésnek nincs gazdája. Hát jó, akkor ez is csak az erdő huncut játéka volt - már tíz óra is jócskán elmúlik, amikor hazafelé készülődök. Nagyon lassan, óvatosan "cserkelek" visszafelé is - elvem, hogy úgy jöjjünk el egy helyről, hogy ott a legkevesebbet zavarogjunk. Éppen a kidőlt fán lépek át, amikor mellettem disznó horkan és hallom sokáig a csörtetését, ahogy menekül. Mindketten jól megijedtünk.

Jöhettél volna hamarabb is egykomám, ha jelzőmmel nem sértelek - morgok, de így sem rossz, vigasztalom magam. Nagy sár, senki segítség, sok szúnyog, macerás kiszállítás, jobb ez úgy, ha mindketten a saját lábunkon távozunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.