Jó ötletnek tűnt, a vadkáros kukorica táblába vágott nyiladék közepébe hurcolt kurta lábú les. Olyanok ezek a hajtásokhoz rendszeresített alacsony lőállások, mint Vahur kutyám. Normális testhez, rövidke lábak!

Az erdőből a kukoricába váltó disznók, igencsak meg fognak lepődni, ha kilépnek erre a szabad placcra, de majd igyekszem, hogy ne sokáig legyenek gondban. Nagy reménykkel,  ezt így terveztem -  de ugye vadász tervez, Isten végez . A Duna gátján hagyom az autóm, a szúnyogok hadán áttörve, egy rövidke gyaloglás után - fellépek erre a "földszintes" lesre. Vízszintesen minden rendben - jobbra-balra belátok a nyiladékba - , de fölöttem már ekkor készülődnek a felhők, hogy  szinte egész nyáron, a  napi rendszerességgel hozott esőt, ma is leejtsék. A "hátam mögött", Horvátország fölött, hatalmas vihar lehet, mert a villámok szinte egymás sarkát tapossák, a távoli morajlás is jól kivehető dörgéssé változik. Egy villanás, azután számolok, alig jutok el nyolcig, "jön a dörgés. A feladat adott, a nyolcat el kell osztani hárommal.  Ez durván három és fél. Ennyi kilométerre van az égi háború, de nagyon közeledik, már szinte egyetlen szám sem fér el a villámlás és a dörgés közé. Ekkor kezdek beetojni.

Villámlásban vadásszon az, akinek villámhárító volt az anyja - gondolom,  -  de  már csöpögni is kezd, először óvatosan, majd olyan erővel indul meg az égi áldás, hogy a pipám parazsát is eloltja, én meg két perc alatt bőrig ázok. Kapkodok, rámolok, rohanok az autómig, bedobálom a cókmókom és várni kezdek, hátha eláll. Nem telik el tíz perc, eláll.  Azt hiszem annyit mondtam, hogy: anyád !  Irány a les, másodszor is elhelyezkedek, sőt ekkor már a disznó konda sivalkodását is hallom. Készenlétbe helyezem a fegyverem - de nem a disznók érkeznek meg hamarabb -  hanem újból az eső.

Belátom, hogy vesztettem, illetve a disznók győztek. Persze könnyű így, hogy az időjárás is őket támogatja - morgok, vagy szentségelek - ki tudja.

A történet ennyi lenne, de van még egy rövid utóirat. Zuhogó esőben kanyarodok le a Duna töltéséről és az országútig vezető alig pár száz méteres út közepéig sem érek, amikor minden szárazzá válik, egyetlen csepp eső sem esett, meg nem is esik.

No, erre mit mondjak?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.