Valamikor, nem is túl régen, az országnak ezt a Déli részét, kincses Baranyának hívták. Azután ugye történt, ami történt - hogy kik hibájából - most hagyjuk - és lettünk az ország sereghajtói. Baranyának kilátszik a csupasz segge a Mecsek alól.

Most egy kisebb logikai bukfenccel - de összefüggésben az előzőekkel -  az aranyat érő esőről is szólnék, aminek ugye egy évvel ezelőtt teljesen híján voltunk, most meg bele- fulladunk az égi áldásba. Szóval a szegénységet, még a szerencsétlenség is tetézi.

Az elmúlt napon - annyi eső esett, amennyi egy hónap alatt szokott - amitől szegény giliszták is kibújtak a földből és elindultak szárazabb helyet keresni. A közeli focipálya felé vezető betonúton, giliszták százai, de inkább ezrei próbáltak átmászni, de nem tudhatták, hogy a másik oldalon is ugyanaz van, mint emitt. A közeli fákon varjak károgtak sóváran, alig várták, hogy elmenjek és a terített asztalhoz ülhessenek.

Ezt azért nem hagyhattam. Kidolgoztam a technikát. Először hozzá kellett érni a cérnavékonyra kinyúlt gilisztához, amitől az-  ijedtében -  összehúzódott  és jó vastag lett. Ekkor már meg lehetett fogni és heves tiltakozásuk ellenére a dobozba tenni. Egy jókora virágos ládába kerültek, ahol szépen majd áttelelnek.

A giliszta nem éppen az élénk szellemi tevékenységéről közismert, de én akkor is úgy gondolom, hogy majd tavasszal, amikor az egyik megmentettem kibújik a földből és meglát, azonnal leszól a télen született kis kukacainak, hogy fussanak, ahogy a "lábuk" bírja, mert itt van a megmentőjük.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.