A kisaranyos!

2014.12.06. 09:25

Karcsú, vékony, formás, kezes a szép hölgy,  csak akkor "szól" ha szólítom, nem nagy igényű, bár a hozzávaló egy kicsit drága, amit persze kamatostól meghálál. Bevallom, nagyon összenőttünk, szinte elválaszthatatlanok lettünk, pedig volna más lehetőségem is, de én csak őt választom és már két éve együtt élünk,.

A keresztségben egyszerű nevet kapott a kis aranyos,  ez a név ugyan nem szerepel a naptárban, de én, egy  teljes vadászati idényben ünneplem. A minap pedig azt is megmutatta - ami eddig sem volt kétséges - hogy valójában mit is tud. Azokkal a puha tollú gerlékkel, fácánokkal - ja és hogy el ne felejtsem, a műanyag szarkával is -  könnyű volt elbánnunk, de a minap egy kacsát hozott elénk a balszerencséje, amit szépen leszólítottunk az égből. Azután még egy nyargaló nyuszit is karikára lőttünk - szóval lassan teljes a lista, amit kettesben elkövettünk.

Ha az eddigiekből nem derült volna ki, akkor most elárulom a kis aranyos nevét, ő 28-as puskám. Sok vadász abban a tévhitben van, ha "ágyút" vesz, akkor majd eredményesebb lesz. Ez persze nem igaz, de az sem, hogy a 28-as, csak egy "krumplipuska". Igaz, feleannyi a sörét benne, mint a nagyra nőtt rokonban, de arról meg a háziasszonyokat kéne megkérdezni, hogy szeretik-e, ha a hazavitt fácánban fél kiló sörét van.

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr316961393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az angol beteg 2014.12.07. 02:24:33

Képet is láthatnánk róla? :)

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2014.12.07. 14:22:40

Isten hozta a blogomon! Ahogy valaki megmutatja, hogy hogyan kell az archivált képekből a blogba tenni egy képet, már csinálom is.

Paci-ens 2014.12.08. 14:53:59

Tesó!
Volt már neked is nagyobb likú barátnőd is
de az sem volt elég jó.Remélem ezzel a mérettel 110 évig kibírod.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2014.12.08. 22:05:06

@Paci-ens: Igazad van, de köztudott, hogy kis lyuk is tud nagy örömöt szerezni.

solti anasztazia 2014.12.30. 21:41:44

Gondolom tovabbra is a puskarol van szo..nem akarom bantani a 28-ast, vagy dicserni a nagyobb rokonat - hisz egyiket sem ismerem - de ahogy On szokta mondani: " jo szerszammal a hulye is tud dolgozni "
süti beállítások módosítása