Mondanék én magának valamit szomszéd - ha meg nem sértem!  Ha jól számolom a gyűrűimet, már legalább nyolcvan évet megéltem, nem úgy mint maga, akit jó tíz évgyűrűvel később ástak ide mellém. Ott alul, nagyon rendben van a távolságunk, de itt fent pimaszul belém mászott, összekuszálódtunk és ilyenkor, amikor a szél fújni kezd és én még csak szelíden ringatóznék, maga utálatosan hozzám dörzsölődik és ettől olyan hangokat adunk ki, mintha sírnánk.

Igaz, lenne rá okom bőven. Itt van először is ez az időjárás nevű valami. Én, ugye ahhoz vagyok szokva, hogy tavasszal elkezdem felszippantani a finom éltető nedűt a gyökereimmel, szállítom ide fel, a magasba, hogy abból szépséges rügyeket neveljek. Azután abból levelek és virágok lesznek, majd a végén a termésem, amit a szélre bízok, hogy vigye el, rakja le valahová, ahol a gyerekeim kinőhetnek. Piszok fárasztó munka, mert megállás nélkül szivattyúzok, táplálok, de már alig várom, hogy egy kicsit megpihenhessek. Amikor lehullanak a levelek én is aludni térek, hogy erőt gyűjtsek a tavaszhoz. De mostanában fejtetőre állt a világ, meleg van, sok az eső, amitől becsapva érzem magam, nem tudok aludni.

Talán most valami történni fog.Olyan furcsa színe lett az égnek és hó szaga lett a levegőnek, a szél pedig cudar hideget kerget maga előtt. Látom, hogy a lesen ücsörgő vadász is jól bebugyolálta magát, és fázós kezét a füstölgő pipája köré kulcsolja, hogy melegedjék. Maga szerint szomszéd, látja azt a nagy disznót, ami a kirakott kukorica felé óvatoskodik?

No, figyeljünk durran-e, a puskája vagy sem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.