Kinek a pap, kinek a papné!
2015.09.06. 09:32
Nem volt egyszerű eljutnom a lesig. Mármint csendben megtenni azt a kétszáz métert. Igaz, a patak széle le lett kaszálva, de a maradék száraz torzsák úgy ropogtak a talpam alatt, hogy azt még egy süket ember is hallotta volna. Szerencsére, a szarvasok rám sem hederítettek, igaz ehhez egy kis cselt is bevetettem. A bőgőkürttel olykor -olykor egy kereső bika nyekergését utánoztam, sőt, a bokrokra jó nagyot rávágtam, ahogy az "bikáéknál" szokás. Jól játszhattam a bika szerepét, mert ahogy a lesre felértem, már egy tehén ballagott felém. - Nono kislány, házszámot tévesztettél - az udvarlód nem én vagyok.
Még a pipámat sem tudtam beizzítani, máris megjelent egy fiatal bika, három tarvad-dal. No legény, neked hamar kijutott a jóból - morfondíroztam. Aztán olyan forgalom lett, hogy csak kapkodtam a fejem. Két fiatal "lombár" bika jött le a patakhoz inni, de ha már a vízben álltak, akkor meg is fürödtek benne. Ha jól számoltam, öt helyről szólt a bőgés, jöttek-mentek a kisebb nagyobb csapatok, nem győztem távcsövezni őket.
Észrevétlenül szaladt el az idő, sajnos már hamar sötétedik, ezért a nyolc órás harangszónál, már az autóm felé baktattam, ugyan olyan módszerrel, ahogy idefelé jöttem. Bőgés, csapkodás stb.
Csodás élmény, szívet melengető dolog a szarvasbőgés, de egy esti telefon, amiben keddre gerlézni hívtak - legalább akkor izgalmat okozott.
Kinek a pap, kinek a papné - a mondás szerint - nekem meg mindkettő.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az angol beteg 2015.09.09. 18:34:50
Ami a jó és kitartó vadásznak kijár!