Minden vadászatnak van "hozadéka". A vadász lelkében - ha van neki - a bevételi oldalon. Nem csak arra gondolok, amikor a "hozadékot" zsigerelni kell, mert azt inkább eredményességnek hívjuk. A tanulságot, vagy egyszerűen "csak" a látvány nagyszerűségét, szépségét, pl. egy naplementét, vagy egy vad megfigyelését, és még sorolhatnám, mert minden vadászatnak van különlegessége, hiszen nincs két egyforma vadászat,  az élmény egyszeri és megismételhetetlen. Ezeket  nevezném hozadéknak.

A tegnap esti les is hozott valami ilyenfélét. Korán, öt órakor már a les létráján másztam, lassan óvatosan, mert a létrafokok elöregedtek és recsegtek. Szeretem ezt a helyet, pedig nagyon ravasz saját szele van,  olykor hisztisen vált a szélirány és a les előtti tisztás felé viszi a pipám füstjét, amitől kárba vész az addigi ücsörgés.

De most még a pipám sem tudtam megtömni, csak úgy, dohányra éhesen lapult még a kezemben, amikor egy bika lépett ki, szinte karnyújtásnyira. Fiatal, harmadik agancsú bika volt -  talán egy nagyobb bika mellékbikája - mert nem soványodott bele a nemrégen abbamaradt szerelemi mámorba. A háremúr  mellett nem sok öröm juthatott neki, nem soványodott bele a szeptemberi bőgésbe - ahogy embereknél mondjuk - jó bőrben volt. 

Érdekes volt, amikor az alig tíz perces  lábnyomomhoz ért. Szoborrá merevedett, mert valami ősi ösztön azt súgta neki, hogy ez a szag nem jót jelent, óvatosnak kell lennie. Milyen jó is volt - gondolhatta(?) -  amikor a szarvasrudlit - ahová egykoron ő is tartozott - egy öreg tehén vezetett, aki nagyon jól tudta volna, hogy ilyenkor mit kell csinálni. De azok a csapatok szétszóródtak, őt is elverte a hárem főnöke és most egyedül kell boldogulnia.

Egy teljes órán keresztül állt ott, mozdulatlanul csak néha mozdítva a  fejét jobbra-balra, mintha közben  azon gondolkodna, merre menjen tovább. 

Hányszor hallunk az erdőből valami halk neszezést, ami egyszer csak megszűnik .Kezdjük azt hinni, hogy csak képzelődtünk, várunk még egy keveset, azután belenyugszunk, hogy vagy nem jól hallottunk, vagy elment a vad és elpakolunk, hazamegyünk. Miközben a vad ott állt és türelmesen várt - lehet, hogy éppen erre -  olykor órákig.

A türelemre intés volt ennek az estének a "hozadéka".

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.