E!őszőr egy szép, ereje teljében lévő tehén bújt ki a tisztásra, óvatosan, állandóan szimatolva, jobbra-balra kémlelt és csak akkor nyugodott meg, amikor látta, hogy üres a tisztás és a szél sem fúj felé emberszagot, pipafüsttel fűszerezve.( a másik irányba szállt ) A szájából kilógó leveles ágdarabot is csak  ekkor kezdte el rágni. A  tehén mögött, továbbra is mozgott a bokor - így már értettem a nagy óvatosságot - nem volt egyedül, hozta a családját is.  Azután a borjúja bújt elő, majd a tavalyi gyermeke, egy spiszer bikácska. Szépek voltak, egészségesek és boldogok, mert ehettek kedvükre, azt meg nem tudhatták, hogy egy távcső mögé  tapadt tekintet mustrálja őket. 

És most álljunk meg egy szóra. A vadászati törvény engedi a tehén és- vagy- a borjú kilövését, sőt -  a vadkárok miatt megemelt keretszámokkal  - kényszeríti is a vadászokat erre. Tehát ennek a kis családnak, bármelyik tagját kilőhettem volna. Bevallom, a fegyverem hajszálkeresztje is - próbaképpen - az oldalukra tapadt, de valahogy képtelen volta elhúzni a billentyűt. Nagyképűen azt is mondhatnám, hogy kegyelmet gyakoroltam. A kegyelemlövés, az a vadász erkölcsi kötelessége - beteg, sérült, sebzett, stb vadnál - de én úgy gondolom, hogy a kegyelem adása pedig a lelkiismeret lehetősége.

Nem lesz ez minden esetben így - ha pl. egy girhes tehén, vagy egy gyenge borjú fog elébem kerülni - amikor a szakmaiságnak kell érvényesülnie, egy percig sem fogok habozni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.