Az alföldi vadászatokon is a gyaloglásé a fő szerep, mert a fácános helyek sörétlövésnyire vannak egymástól, de az itteni - majdnem azt mondtam, hogy az én - vadászterületemen is a lábaké a fő szerep. A helybéli apróvadazás annyiból áll, hogy valamelyik patakvölgyön elindulunk, amikor meg elfáradunk, visszafordulunk. Ha esik vad, ha nem. Az elállók kocsival mennek előre, de erre a posztra  - a túlsúlyosokon kívül - elég nehéz vállalkozót találni, mert unalmas dolog egy helyben állni és várni. Jó lábú embernek büntetés.

A tegnapi vadászat is ilyen forgatókönyv szerint folyt, folydogált, több-kevesebb - de inkább kevesebb sikerrel. A ködös időben a vadnak sincs kedve repülni, szinte csak a kutya, vagy a vadász lába alól rebbennek.

Ennyit a vadászatról, de most egy kicsit másról.

Előre bocsátom, karácsonyi ajándéknak veszem a dolgot.  A területen közlekedésről lenne szó. Amikor autóba, illetve autóra kéne szállni, mert más részre kell eljutni - ahová gyalog is lehetne, de kocsival kényelmesebb. Ilyenkor általában az érvényesül - ami szerintem nem érdem - hogy a túlsúlyosak ülnek az autóba, a soványabbak meg akárhová. Kérdem én, miért jelent a nagy pocak előnyt és kíméletet. Szegény duci, nehogy már fogyjon? A normál súlyú meg - legyen akárhány éves - gyalogoljon? Miután a  "fürge lábúak" csapatába kerültem, mert ehhez ragaszkodtam is -  persze könnyű nekem, mert titánból van a csípő ízületem -  ezért az idei karácsonyom legszebb ajándékát kaptam.

Az elismerést ! Gyalogolhattam !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.