A történet szempontjából, helyesebben a rám gyakorolt hatásától teljesen mindegy, hogy hol történt a vadászatom, a lényeg az, hogy megtörtént.  A jó érzésnek, a boldogságnak ugyanis nincs szüksége koordinátákra, helytől, időtől független  lehet. Ha  vadászat által okozott örömről van szó, akkor meg pláne nem kellenek hozzá nagy dolgok, egyszerűen  jó időben, jó helyen kell lenni. És ez a hely - amiről írok - ilyen volt, valahol a Duna-Tisza közén. Legyen ennyi elég, miután a vendéglátóktól nem kértem engedélyt, hogy ezt a helyet "kifecsegjem".

Az asztal simaságú szikes rónaságban az esőzésektől, a belvizektől, egy jókora tó keletkezett, satnya nádassal a szélén, jellegzetes opálos vízzel, ami a vizslának is csak " térdig" ért. Szegény tó, most még vidáman fodrozta a felszínét, mert nem tudta, hogy  a nyár derekára már csak kiégett tómeder lesz.

Jó nagyot kellett gyalogolni az autótól, mert ez a szikes föld nem szereti, ha kerekek tiporják, ragad, tapad, marasztal. A délelőtti  tavaszias idő is kezdett "libázóssá" alakulni, feltámadt a szél és cseperegni kezdett az eső, amit máskor úgy neveznénk, hogy elromlott, de libázásról volt szó, tehát megjavult. Ahol a sötét esőfelhők, az égalján helyet hagytak a lemenő Napnak, ott egy csodálatos vörös csík jelent meg, szinte izzott a látóhatár.  A tó is kivette  részét az esti pompából, mert lelkesen visszatükrözte az égtől kapott színeket, így azután összefolytak egy bíborvörös ölelésben. 

Az estébe hajló szürkület azután egyik libacsapatot hozta a másik után, eleinte magasan, majd egyre közelebb a vízhez, esti leszállóhelyet kerestek.

Itt most tennék egy kis kitérőt. Magyarázni szeretném, hogy az izgalomtól miért reszketett még a lábam is, holott sok libát lőttem már életemben, de az utóbbi tíz évben egyet sem. Ez a kihagyott tíz év elég lett ahhoz, hogy a libahúzást úgy éljem meg, mint annak idején az elsőt,  minden porcikámban remegve.

Amikor egy libacsapat éppen a fejem fölé keveredett, sikerült meglőnöm egyet, majd egy másik csapatból még egyet.

Ennyi szépség, ennyi öröm, ekkora siker - csak Isten ajándéka lehet.

Köszönöm !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.