Toronykakasok !

2016.02.12. 19:34

"- Három puska jobbra, az erdő felé megy és lehajtja az erdőt, ide a nádashoz, a többiek a csatornaparton  kerülnek a nádas bal oldalához. Amikor körbefogtuk, akkor a kutyákkal végighajtjuk. " Valahogy így hangzik el egy jó, egyértelmű eligazítás. De minden jó taktika csak annyit ér, amennyi fácánt hoz a puskacső elé - ez, az előbbi egyet  sem hozott.

Azután a második harmadik hajtás is "üres" volt, de ezen senki sem csodálkozott, mert fél csizmaszárig érő víz borított mindent.Napok óta esett, amit ez a szikes talaj nem bírt elnyelni, csak hordta a hátán. Bevallom, boldogan lábaltam a vizet, a léket kapott előző csizmám már megtelt volna, de ez az új, prímán bírta. Ahogy mondani szokták, ennyi pénzért illik is neki.

A negyedik - egyben utolsó -  hajtás egy olyan részen volt, ahová a talajvíz nem tudott felkapaszkodni. Volt itt nádas, de napraforgós vadföld, meg zsombékos, füves rét - szóval minden, ami kell a fácánnak. Először csak egyesével emelkedtek a kakasok, olyan meredeken, mint ahogy repülők szoktak. Azután egyre nagyobb csapatokban kaptak szárnyra, ráfeküdtek az erős szélre és tornyoztak fel a magasba, sokuk a sörétlövés határa fölé. 

Ez volt ám az igazi sportos vadászat. Aki ilyen magasból le tudott "szólítani" egy-egy kakast, joggal kapott kalapemeléses gratulációt.

Szép vadászat volt !

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr818385266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása