Az aratáskor elpotyogott búzaszemektől, szép zöld szigetek ékesítik a tarlókat, amikre valamikor bandákban húztak a vadkacsák. Rég volt, igaz sem volt ..ahogy a mesékben mondják. Igazából nem tudom - de mások sem - hogy miért fogyatkozott meg ennyire a vadkacsa, de mondhatom ezt a libákra is. Gyanúm azért van.

  A napraforgók már nem fordítják a Nap felé a tányérjukat - ahogy azt  ifjú korukban tették - hanem az olajjal telt magoktól elnehezülten, a sárgára aszalódott leveleket és a gerléktől földre potyogott szemeket nézik. Mintha éreznék, vagy várnák is, hogy megszabaduljanak súlyos terhüktől

A szarvasbikák is hallatják hangjukat, amikor a nappali hőséget felváltja az éjszaka hűvöse, egyre több helyről hallani rekedt ordításukat.  Csak a kukorica áll  még talpon, az idei évben igen derék termést ígérve, aminek a gazdák az aratáskor örülni fognak, de a bennük búvóhelyet és bőséges élelmet találó szarvasok már nem annyira.

Bevallom, de ez nyílt titok, hogy a szeptemberi szarvasbőgésnél sokkal jobban vártam az augusztus közepétől kezdődő gerlézéseket. A legutóbbi helyen remek élményben volt részünk, számszerűsíteni nem akarom a lőtt gerléket, de az biztos, hogy a napraforgó tábla gazdája hálás lehet nekünk.

Emlékszem, hogy "annak -idején",  a hálás gazda, a lőszert is fizette, csak riogassuk a galambokat. Sajnos, mára már ez is üzletág lett, standpénzt kell fizetni, hogy szívességet tegyünk. A bolond vadász pedig fizet !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.