Alattomossá váltak az utak, a fagyos föld tetején a nyálkás réteg keringőre kéri az autó kerekeit, de úgy, hogy a táncban ő vezet, az autó meg csúszik mindenfelé, csak arra nem, amerre menni szeretnénk. Hiába  a négy kerék meghajtás a difizár, stb. a kerékbe ragadó sár tükörsima futófelületet gyárt, ennek meg elakadás a hozadéka.

Ezért azután az autómmal csak addig merészkedtem, ahonnan még nagy valószínűséggel vissza is tudok menni, onnan pedig az "apostolok lován" mentem tovább. De ami igaz az autóra, igaz a csizmára is, pláne, hogy gyalogosan az autó 4WD-je, itt nem érvényes, illetve ha igen, akkor az egy érdekes közlekedési mód, viszont a csizma recéibe tapadó sártól a csizma is arra megy, amerre ő akar.

Nos azt akarom ebből kihozni, hogy nagy merészség kimenni vadászni, de én mégis megtettem, mert alig két hét van hátra a vadásztársasági formánkból, mivel márciustól "új szelek fognak fújni" - hogy a szóképnél maradjak -  nem a mi vitorláinkat duzzasztva.

A lesen ücsörögve éppen azon morfondíroztam, hogy mi lenne, ha lőnék valami "nehezet". Hogyan lehetne kivinni ebből a völgyből, amikor még gyalog sem könnyű kijutni. Diana megoldotta a gondomat, mert a kezdődő szürkületben egy hatalmas rókát küldött elém. Kicsit aggódtam, hogy a pipámtól szagot kap, de a róka teljesen belefelejtkezett a száraz fűcsomók alól illatozó egérszagok analizálásába.

Valami kis nesz eljuthatott hozzá a készülődésemből, mert a les felé kezdett figyelni, de ekkor a hajszálkereszt az oldalán volt. A dörrenést már nem hallotta, mert a lelke, egy másik vadászmező felé tartott. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.