A csillagtalan, borús eget az ajtóban állva, az interneten pedig a radarképet nézegettem felváltva, így hamar elszaladt az éjszaka, a három órára állított vekkert, már egy órával korábban lekapcsoltam. A beígért nagy eső, csak csepergés lett, ami ugye passzolt a vadász mondáshoz, miszerint vadászatra csak alkalmas, vagy nagyon alkalmas idő létezik.

Az lesig vezető utat, lámpa nélkül tettem meg, a két erdő közti réten nem lehetett az utat eltéveszteni, meg már számtalanszor jártam itt. Amikor elhelyezkedtem a lesen, kb, fél öt lehetett.  Kicsit kavargott a szél, ami miatt a pipám beüzemelését elhalasztottam, de mindjárt kiderül, hogy jól tettem. Két bika bőgését hozta felém a kavargó szél, egy erősebb hangúét a "hátam mögül " és gyengébbet a szemközti erdős oldalból. Gondoltam "bejelentkezek" és a bőgőkürtömmel elfújtam egy strófát a kötekedni akaró bika hangból, hátha valamelyik szépfiúból valami féltékenységi rohamot váltok ki.

Váratlan fordulatként a les mögötti szórón, három disznó jelent meg, de a sötétben csak a kontúrjukat láttam, lövésről szó sem lehetett. Én még "hagyományörző" módon vadászok, azaz semmiféle technikai berendezést nem használok - jelszavam -  győzzön a jobbik. Ebben a z esetben a disznók győztek, de igazából nem is miattuk jöttem.

Lassan pirkadt, a rétet borító hideg pára, lassú ringással az erdő fölé táncolt, amikor a szemközti erdő bokrai közül egy bika "tolta ki magát", óvatosan körülnézet, majd az agancsával kezdte vakarni az oldalát, talán egy korán kelő szarvaslégy csíphette. Ekkor már a hajszálkereszt az oldalán volt. Láttam, hogy ez a bika nem a "nagy bika" de vallom én is - mint Széchenyi,-  hogy a trófeát nem a mérete, hanem a hozzá fűződő élmény teszi maradandóvá.

A lövés után a bika "halálvágtája" éppen az erdő szélénél ért véget, láttam, hogy elfekszik, tudtam, hogy ő már az enyém. Ekkor már kiérdemeltem a pipát, de nem volt egyszerű remegő kézzel a számba passzítani a csutoráját. Nincs mese, ezt hívják vadászláznak. Vallom, ha már ezt nem érzi egy vadász, akkor, hagyja abba. Vagy el se kezdje !

A fekete felhők közül kikandikált a kelő Nap, egy közeli tarló szinte izzani kezdett a fényben, a látóhatáron pedig egy szivárvány fénye kezdett ragyogni. 

Ilyen csodálatos ravatalt megérdemelt ez a bika. Nem szégyen, ettől a szépségtől és az örömmel keveredő gyász érzésétől, vadászlelkem mélyen megrendült. 

Köszönöm Istenem !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.