Kicsi erdőnek kicsi a nyiladéka, éppen ketten tudtuk keresztben leállni, ahol én az esélyesebb, "fölső" helyet kaptam. Nekem is tetszett a hely, ahogy mondani szoktam, ha én szalonka lennék, itt repkednék. Egy középkorú tölgyes oldalát három-négy sorban nőtt fenyves karéjozta, ami mögött fiatalos újulat szerénykedett. Két nyiladék találkozásához álltam, bízva abban, hogy idejében meglátom a szalonkát - ha felém vezérli a vadászatban nem sűrűn mellém szegődő szerencse.

Samu kutya szalonkaváró debütálása volt, igazából még nem értette, hogy neki miért kéne mellettem unatkoznia, amikor az erdőből olyan finom illatokat hoz a szél. Így azután, egy kis láb melletti ücsörgés után, lassan eloldalgott és az erdő fái között élvezkedett. Egy fütty, amire visszarohant, leült, majd kezdődött minden elölről. 

Lassan szürkült, a madarak csivitelése is álmossá vált, egyre jobban  belopakodott az erdőbe a csend, a szalonka ideje. 

Ekkor lövés dörrent, a mellettem álló vadász puskája szólalt meg, az odakapott tekintettem egy hulló szalonka képét rögzítette, ahogy a fák ágai között, a bokrok közé esik. No Samu, lehet, hogy dolgod lesz, mert nem egyszerű egy szalonkát megtalálni, a csodás mimikrijének köszönhetően.  

Az esthajnalcsillag felragyogása a szalonkázás befejezését jelenti, de én még ezt sem vártam meg, siettem a vadászbaráthoz szalonkát keresni. Nem kellett, sőt Samu sem kellett, mert azonnal megtaláltuk. 

Csodás élmény volt kézbe venni ezt a csodás kis madarat, az erdők királynőjét ! 

Ha most nem is volt szerencsém, de legalább másra szerencsét hoztam !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.