Kakukktojás volt ez a nap a vadászatok sorában, mert a legnagyobb jóakarattal sem tudnám a vadászat helyszínét vadásziasnak minősíteni, ugyanis egy szarvasmarha telep udvara volt a "tetthely". A "vadászat" céljaként pedig a jócskán felszaporodott parlagi galambok ritkítása szerepelt programként.

Ha definiálni akarjuk a vadászatot, csontig lecsupaszítva a tevékenységet, akkor a vadászat  - sok minden más mellett - nem más, mint egy puska elsütése, valamilyen állatfaj irányában. Hű, de ronda ez így !  Szegény Széchenyi forog a sírjában !

De ebben az esetben, akár igaz is lehet, talán belekapaszkodva a régmúlt galamblövészeteibe, amik a korongozások előhírnökei voltak - ahol a  farkatlanított galambok lövése -   mint olympiai sportág szerepelt. 

 A marhatelepi  galamboknak ugyan volt farkuk, de így sem volt egyszerű eltalálni őket, mert ravaszul cseleztek. A galabok nem egy kifejezetten okos állatok, de azt hamar kitanulták, hogy ha lövést hallanak, akkor két menekülési út van számukra. Az egyik, hogy iszkiri a fellegekbe, a másik, hogy egy ravasz repülő bukfenccel az istálló tetője alá menekülni. 

Ebből a két opcióból kell valami eredményt produkálni, ami igen csak lőszer igényes dolog. Egy viszont biztos, hogy nagyon jó lőgyakorlat ! Az pedig igencsak jól jön, ebben a sörétes puska nélküli időszakban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.