Szeles élmény !

2019.10.07. 10:56

Az erős szélben susogó kukoricalevelek, jócskán rontották az esélyt, hogy időben észrevegyem ha valami jön. De igazából nem is a kukoricából, hanem a mögöttes erdőből jövő hangok lettek volna izgalmasak, hiszen a meredeken kapaszkodó domboldalban, a sok száraz ág, és kidől fa miatt, nem gondoltam, hogy hangtalanul tud egy vad felkapaszkodni. 

Ha jól tudom, az erdőkkel érintkező vetésekben, hat métert kellene szabadon hagyni a gazdának, kettős okból is. Először, hogy - éppen az ő érdekében - hatásosan lehessen a vadkárelhárítást végezni, de azt is be kéne látni, hogy ebben a pár méteres sávbam a legnagyobb a kártétel, mondhatni felesleges elvetni valamit, mert úgyis veszendőbe megy. Igaz, ilyenkor lehet vadkárért pereskedni !

De térjünk vissza a szeles nap kora estéjéhez, amiben a csalóka őszies hőmérséklet ellenére sorban húztam magamra a hátizsákba lapuló göncöket, Drága Apám örökérvényű mondása jutott eszembe, miszerint - fiam, a szél, még a szart is kifújja az emberből.

Ahogy a fülem megszokta a szél keltette hangokat, már ki tudtam szűrni, hogy az edőből valami óvatosan közeledik, egy-egy ág törése "élénkebb" volt, mint amit a szél tud  okozni !

Miután jobbkezes vagyok és a zaj is arról jött, így a kényelmetlen derékból fordulás helyett, fájós lábam átszuszakolva, lovagló pózt vettem fel az ülőke deszkáján ! Mondhatni, ideális helyzetbe vártam - a még nem tudtam mit !

Ekkor az erdőből egy szarvasbika teste nyomult ki, először csak "derékig" majd teljes szépségében. Fiatal bika, volt, harmadik aganccsal, amilyenre azt kell mondani, hogy öregedj tíz évet és növessz ugyanilyen súlyú agancsot.

Elmondhattam, hogy majdnem lőttem bikát ! Miután majdnem bika nincs, így az élmény része maradt erre az estére !

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr6415203104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása